Házasság első látásra – „Mikor jön már el az én hercegem a fehér lovon?”

Megtalálhatja helyettem valaki az igazit? – Miért választok mindig rosszul?

„Mikor jön már el az én hercegem a fehér lovon?”

Vagy talán már régóta nem is hercegre vársz, csak arra az emberre, akivel végre könnyűnek érzed majd a kapcsolatot. Arra, aki mellett nem kell állandóan bizonytalankodnod, találgatnod, alkalmazkodnod vagy azon gondolkodnod, hogy vajon tényleg fontos vagy-e neki.

A Házasság első látásra most ismét sokakat gondolkodtat el azon, vajon működhet-e, ha egy szakember próbálja meg kiválasztani számunkra azt az embert, akivel talán hosszú távú kapcsolatot tudunk kialakítani. A műsor alaphelyzete éppen erre épül: a résztvevők a párválasztást egy szakértői csapatra bízzák.

De engem valójában nem az érdekel, hogy működhet-e a műsorban.

Hanem az, hogy mi mit kezdünk a saját párválasztásunkkal.

Mert a való életben nincs mellettünk egy szakember, aki azt mondja: „Ő most azért tetszik neked ennyire, mert ismerős számodra ez a dinamika.” Nincs, aki időben megkérdezné: „Biztosan őt választod, vagy csak azt az érzést, amit mellette újra és újra átélsz?”

És talán éppen ezért választunk néha újra és újra olyan embert, akiről később kiderül, hogy nem tudja megadni azt, amire igazából vágyunk.

Miért választ helyettünk egy szakember?

Elsőre furcsának tűnhet, hogy valaki más próbálja megmondani, ki illik hozzánk. Hiszen hogyan tudhatná egy kívülálló, hogy kibe fogunk beleszeretni?

Valójában egy szakember bizonyos dolgokat éppen azért tud könnyebben észrevenni, mert kívül áll a történeten.

Láthatja két ember személyiségét, élethelyzetét, értékeit, kommunikációs sajátosságait, kapcsolati igényeit, és azt is, hogy bizonyos tulajdonságaik mennyire erősítik vagy éppen nehezítik egymást. Kívülről sokszor tisztábban látszik az is, hogy két ember között milyen lehetséges kapcsolódási pontok vannak.

Csakhogy a párválasztás ennél sokkal összetettebb.

Nem egy adatlap alapján szeretünk bele valakibe.

Ott van a vonzalom, a korábbi kapcsolataink tapasztalata, az önértékelésünk, a kötődésünk, a biztonsághoz való viszonyunk, a családból hozott mintáink és mindaz, amit életünk során megtanultunk arról, hogyan működik egy közeli kapcsolat.

Lehet, hogy valaki papíron nagyon jól illik hozzánk, mégsem érzünk iránta semmit.

És az is lehet, hogy valakihez olyan erősen vonzódunk, hogy minden más szempontot félreteszünk, miközben később derül ki, hogy éppen ez a kapcsolat hozza elő belőlünk a régi bizonytalanságainkat.

Ezért a jó párválasztás nem egyszerűen arról szól, hogy megtaláljuk a „hozzánk illő” embert.

Hanem arról is, hogy mi magunk mennyire ismerjük azt az embert, aki választ.

Saját magunkat.

„Gabi, én már tudom, milyen férfit nem akarok…”

Egyszer egy nő, akivel párkapcsolati témában dolgoztam, így fogalmazott:

„Gabi, én már pontosan tudom, milyen férfit nem akarok. De ha őszinte vagyok, azt nem tudom igazán, milyen férfit szeretnék magam mellé.”

Nagyon fontos mondat volt.

Mert sokan évek alatt tökéletesen megtanulják, milyen kapcsolatot nem akarnak többé.

Nem akarják, hogy a másik eltűnjön napokra. Nem akarnak hazugságokat. Nem akarnak hűtlenséget, érzelmi elérhetetlenséget, állandó bizonytalanságot vagy azt az érzést, hogy nekik kell egyedül életben tartaniuk a kapcsolatot.

De amikor megkérdezem:

„És akkor milyen kapcsolatot szeretnél?”

Sokszor hosszú csend következik.

Mert azt már nehezebb megfogalmazni.

Milyen ember mellett tudsz valóban önmagad lenni? Milyen kapcsolatban érzed magad biztonságban? Mit jelent számodra a hűség, a közelség, a szabadság? Milyen értékekből nem szeretnél engedni? Milyen társ mellett tudsz nőként vagy férfiként kiteljesedni úgy, hogy közben nem veszíted el önmagadat?

Ezek már nem társkereső profilkérdések.

Ezek önismereti kérdések.

Miért vonzódom ahhoz, aki nem jó nekem?

Talán itt kezdődik a valódi párválasztás egyik legérdekesebb része.

Mert nem mindig azt választjuk, amire szükségünk van.

Sokszor azt választjuk, ami valamilyen módon ismerős.

Az ismerősség pedig könnyen összekeverhető a biztonság érzésével. Ha valaki például korábban azt tapasztalta, hogy a szeretetért meg kell dolgoznia, könnyen előfordulhat, hogy felnőttként is különösen erősen vonzódik azokhoz, akikért meg kell küzdenie.

Nem azért, mert tudatosan ezt akarja.

Hanem mert ez a kapcsolati dinamika ismerős számára.

Ilyenkor születhet meg az a mondat is:

„Nem értem, miért mindig ugyanilyen nőket / férfiakat választok.”

Vagy:

„Miért vonzódom mindig az érzelmileg elérhetetlen nőkhöz / férfiakhoz?”

Vagy:

„Miért érzem azt, hogy végre megtaláltam az igazit, aztán néhány hónap múlva megint ugyanott vagyok?”

Lehet, hogy nem a szerencséddel van baj.

Lehet, hogy van egy párválasztási mintád, amit még nem látsz.

És amíg nem látod, addig könnyű azt hinni, hogy mindig a másik emberrel van probléma.

A való életben nincs mellettünk szakértő

Talán ez az egyik legfontosabb különbség.

A műsorban mások próbálják kívülről megvizsgálni, ki kivel lehet összeillő. A való életben azonban mi választunk.

Mi érezzük azt a bizonyos pillangót.

Mi mondjuk azt, hogy „ő más”.

Mi magyarázzuk meg a barátnőnknek, hogy „most tényleg megváltozott”.

Mi adunk még egy esélyt.

És mi vagyunk azok is, akik később ott állunk egy fájdalmas kapcsolatban, és megkérdezzük:

„Hogyan kerültem megint ide?”

Ezért én a párkapcsolati munkában nem szeretném megmondani neked, hogy kit válassz.

Nem is tudnám.

És nem is lenne jó, ha valaki más döntene helyetted arról, kivel éld le az életed.

Azt viszont nagyon is érdemes megérteni, hogyan választasz.

Miért éppen az a férfi vagy nő vonz? Mit veszel észre benne először? Mit nézel el neki már az elején? Mikor kezdesz alkalmazkodni? Mitől félsz, amikor a másik távolodni kezd? Mi az, amit már az első hónapokban látsz, mégis reméled, hogy majd megváltozik?

És talán a legfontosabb kérdés:

Én ezt az embert választom, vagy egy régi történetet ismétlek vele?

Nem az a cél, hogy valaki megtalálja neked az igazit

Azt gondolom, mindannyian vágyunk arra, hogy egyszer csak megérkezzen valaki.

Valaki, akivel nem kell játszmázni. Akivel lehet beszélni. Aki nemcsak akkor keres, amikor neki szüksége van rád. Aki mellett nem kell kisebbnek, csendesebbnek vagy másnak lenned azért, hogy szerethető maradj.

De az „igazi” megtalálása nem feltétlenül egyetlen ember megtalálásáról szól.

Hanem arról is, hogy te közben egyre jobban megismered önmagadat.

Mert minél tisztábban látod, mire van szükséged, annál kevésbé kell összekeverned a vonzalmat a valódi kapcsolódással.

Minél jobban ismered a saját párkapcsolati mintáidat, annál hamarabb észreveszed, amikor valami ismerős ugyan, de nem jó neked.

És minél erősebb az önbecsülésed, annál kevésbé kell egy másik ember szeretetéből megtudnod, hogy értékes vagy.

Én ezért a közös munkában nem azt szeretném megtanítani neked, hogy kit válassz.

Azt szeretném, ha egy idő után már te tudnád.

Nem egy szakemberre lenne szükséged, aki kiválasztja helyetted a párodat.

Hanem arra a belső biztonságra, amely mellett már képes vagy felismerni, ki az, aki valóban illik hozzád – és ki az, aki csak azért ismerős, mert egy régi történetet hoz vissza az életedbe.