Anna már hónapok óta Dénes mellett élt, és a kezdeti varázslat lassan a mindennapokba olvadt. Reggelenként még mindig a meleg kávé illata töltötte be a konyhát, Dénes mosolya pedig úgy ragyogott, mintha minden pillanatot csak rá szánt volna. Minden apróság – a köszönő üzenetek, a váratlan kedvességek – továbbra is a kapcsolat fényét adta.
De a fény mögött kezdtek apró, nehezen észrevehető repedések megjelenni.
Egy délután, amikor Anna fáradtan ért haza, és csak egy nyugodt, békés estét szeretett volna, Dénes halkan, de élesen jegyezte meg:
„Ma miért nem csináltad úgy, ahogy mondtam?”
A mondat mintha apró tűként szúrt volna a szívébe. Nem volt nagy vihar, nem volt kiabálás – csak az a halk, de jelző hang, ami arra figyelmeztet: valami nincs rendben.
Ahogy teltek a napok, a figyelmes gesztusok mögött egyre többször bukkant fel a finom kontroll, a váratlan kritika, a számonkérés. Anna szíve összeszorult, mert a kezdeti varázslat, a fény, ami annyira felragyogott, lassan árnyékot vetett.
Egy este, amikor Dénes a kanapén ült, a háta mögött a tévé halk moraja mellett, Anna észrevette a pillantását, ami mintha máshová irányult volna, mint hozzá. A szeretet, ami korábban szinte szó szerint melegítette a szívét, most bizonytalan, vegyes érzéseket keltett.
És ekkor jött a felismerés:
„Aki melletted áll, és fényt ígér, nem mindig azt adja, amire a lelked vágyik. Néha csak a saját ürességét tükrözi vissza, és te vagy az, aki hordozza helyette.”(Kerekes Gabriella)
Mi történik ilyenkor a lélekben?
A nárcisztikus kapcsolat egyik legmegtévesztőbb fázisa a love bombing, amikor a partner eláraszt szeretettel, figyelemmel, rajongással. Ez nem pusztán udvarlás vagy lelkes szerelem: sokkal intenzívebb, túlzóbb, mint amit egy egészséges kapcsolatban megszoktunk.
A pszichológiában ez egy tudattalan stratégia: a nárcisztikus fél így köti magához a másikat. Minél gyorsabban, minél erősebben. A másik fél – jelen esetben Anna – úgy érzi, végre megtalálta az „igazit”.
De itt van a csavar: a nárcisztikus ember ilyenkor nem valójában Annát szereti, hanem azt a képet, amit ő vetít rá. A kapcsolat kezdetén tükörként működik: visszaadja mindazt, amire Anna vágyik. Ezért tűnik olyan tökéletesnek.
A coaching szemszögéből
Coachként pontosan látom, mennyire könnyű ebben a szakaszban elveszíteni a belső iránytűt.
Mert ilyenkor a figyelem, a rajongás elárasztó ereje betölti azokat az űröket, amiket talán évek óta hordozunk:
- az önbizalom hiányát,
- a valahová tartozás vágyát,
- a reményt, hogy végre valaki feltétel nélkül szeret.
És itt érkezik el az első nagy csapda: amikor mindezt kívülről kapjuk, belül lassan eltűnhet a kapcsolatunk saját magunkkal. Ahelyett, hogy az önismeret és az önérvényesítés lenne a belső erőforrásunk, egyre inkább a másik visszajelzéseiből élünk.
Anna is így érezte. Amikor Dénes dicsérte, szárnyalt. Amikor kritizálta, összezsugorodott. A lelke lassan hullámvasútra ült – és a kulcs a másik kezében volt.
A repedések jelentése
A történetben ott van a fordulat: amikor a kávé mellől már nemcsak kedvesség érkezik, hanem apró kontroll, váratlan kritika, számonkérés. Ezek a pillanatok gyakran aprónak tűnnek. Sokan elhessegetik: „csak fáradt volt”, „biztos rossz napja volt”.
De a pszichológia világosan mutatja: ezek a repedések fontos jelzések. Nem viharosan érkeznek, hanem alattomosan. Ez a devalválás fázisának előszobája, ahol a varázslat lassan fakulni kezd.
És itt jön a kérdés: mi történik, ha valaki ezt nem veszi észre időben?
Lehet-e együtt élni egy nárcisztikussal?
A válasz bonyolult.
Lehet – fizikailag. Együtt lakni, közös programokra menni, gyereket nevelni is lehet.
De lelkileg? Ez sokkal árnyaltabb kérdés.
Mert a nárcisztikus kapcsolatban hiányzik a valódi kölcsönösség.
A szeretet helyett egyfajta érzelmi „üzlet” zajlik: adok valamit, amíg szükségem van rád, de ha nem úgy reagálsz, ahogy várom, jön a kritika, a visszavonás, az érzelmi büntetés.
Egy idő után pedig az ember – mint Anna – már nem tudja, hol kezdődik ő maga, és hol végződik a másik.
És most hozzád szólok:
Ha magadra ismersz, figyelj a szíved halk jelzéseire.
A varázslat könnyen elhiteti, hogy minden rendben van.
De a tested, a lelked mindig jelez: szorongással, bizonytalansággal, belső feszültséggel.
Ez a sorozat második része volt.
A következőben arról írok, amikor a fény már nem elég, és a kapcsolatban egyre több lesz az árnyék.
Te képes lennél felismerni, ha a varázslat mögött árnyék rejtőzik?
Lépj velem egy új, izgalmas útra önmagad felé! 
Üzenj nekem!
A szakmai segítő beszélgetések során felfedezed a MEGOLDÁST ami BENNED van, és válaszokat kapsz az elakadásaidra, problémáidra, és rávezetlek a célod felé vezető útra.