A fájdalom után egyszer csak megmozdul benned valami
Az előző részben ott maradtál abban a pillanatban, amikor hirtelen lekapcsolták benned a fényt. A szoba sötét lett, te pedig csak a saját lélegzetedet hallottad. A fájdalom még friss volt, nyers, szúrós. Minden idegszáladon ott vibrált a veszteség.
De a fájdalom nem marad örökké ugyanabban a formában.
Van egy pillanat — apró, halk, alig észrevehető — amikor a lélek lassan megmozdul.
Nem azért, mert már nem fáj…hanem mert a fájdalom elkezd átalakítani.
Ez az első, törékeny visszatérés a biztonságérzet felé.
Az a nap, amikor először érzed: „Kibírom. Valahogy mégis kibírom.”
A gyász ilyenkor már nem ellenség. Nem valami, amit túl kell élni, hanem valami,
amit át kell engedni magadon.
Tételmondat, amit jó, ha magaddal viszel: „A gyász nem pusztít el. A gyász megtisztít.”
A veszteség meg akar tanítani valamire
A pszichológia szerint a gyászfolyamat nem büntetés.
Nem gyengeség.
Nem szétesés.
A gyász mindig egyetlen dologra törekszik: hogy integráld a valóságot.
Amikor feldolgozás el indul benned, az idegrendszer belép egy új üzemmódba:
finoman visszatereli a tested és a lelked a láthatatlan biztonságérzetbe.
Ezért van, hogy egyszer csak mélyebben alszol. Vagy hogy van étvágyad. Vagy hogy egy délutánra kipárolog belőled a szorítás.
A gyógyulás nem zajos.
A fájdalom igen.
A gyógyulás csendben dolgozik rajtad. Belül. És semmi — de semmi — nincs elrontva, ha lassabban haladsz.
Zseniális igazság Müller Pétertől:
„A lélek nem siet.
Mindig kivárja, míg meghallod a saját igazadat.”
A tagadásból az igazság felé
A tagadás nem butaság.
Nem gyávaság.
Nem önbecsapás.
A tagadás véd.
Megakadályozza, hogy az idegrendszered túl legyen terhelve. Úgy működik, mint egy tompított fényű lámpa a szemedbe villanó nap helyett.
A pillanat, amikor először mondod ki magadban: „Ez most tényleg megtörténik.” …valójában óriási bátorság.
Mit lehet tenni, hogy ez a szembenézés gyengéd maradjon?
– Figyeld meg a tested. Mit üzen? Hol szorít? Hol enged fel?
– Engedd meg a kérdéseket. „Mi az igaz most bennem?” „Mi történik velem, nem vele?”
– Adj teret a valóságnak. Nem mindent kell még elfogadni. Elég, ha látod.
A harag megszelídítése – A düh mögött mindig egy sérült szív van
A harag nem ellenség. A harag: helyreállított határ. A gyász egyik legfontosabb állomása, mert a harag jelzi, hogy a lélek elkezdi visszafoglalni a terét.
A coaching egyik legerősebb kérdése ilyenkor:
„Mit véd a haragod?” A düh mögött ott van: a csalódás, a vesztett jövő, a kitépett remény, a kimondatlan igények.
„A harag is a szeretet árnyéka.”
Mit tehetsz vele?
– Írd ki.
– Mozgasd ki.
– Mondd ki otthon, csendben.
– Hagyd, hogy kimenjen belőled.
A harag nem rombol, ha utat adsz neki. A harag akkor rombol, ha bezárod.
Az alkudozás csapdája – „Ha még egy kicsit kapaszkodnék…”
Az alkudozás valójában a remény utolsó, görcsös kapaszkodása.
„Ha jobban figyeltem volna…”
„Ha nem mondom akkor azt…”
„Ha most megváltozom, talán visszajön…”
Ez mind a kontroll illúziója. Azé a hité, hogy a szeretet „megmenthető”, ha eléggé küzdesz. De a kapcsolat két ember dolga. Te csak a saját részedért felelsz.
Coaching eszköz:
állj meg egy pillanatra és mondd ki:
„Ami az én felelősségem, azt vállalom.
Ami nem az, azt elengedem.”
Az önmagadhoz való gyengéd átölelés itt kezdődik.
A mélypont – Amikor már nem „kiabálsz”, csak csendben fáj”
Ez az a szakasz, amit sokan „depressziónak” hívnak, de valójában sokkal inkább: egy lelki zúzódás.
Kívül nem látszik, belül kék-lila az egész belső világod.
Ilyenkor a test is reagál:
– fáradtság
– alvásproblémák
– étvágytalanság
– lelassult mozdulatok
– ürességérzet
Ez teljesen normális. De mit tehetsz ilyenkor?
Minirutinok.
Reggeli zuhany.
Rövid séta.
Egyetlen feladat.
Egy falat étel.
Egy korty tea.
A lélek ilyenkor nem a nagy megoldásokat kéri. Csak a jelenlétet.
„A lélek csendben gyógyul. A fájdalom zajos, a gyógyulás hangtalan.”
Az elfogadás kezdete – Egyszer csak nem fáj folyamatosan
Az elfogadás nem azt jelenti, hogy nem fáj. Nem azt, hogy elfelejtetted. Nem azt, hogy túl vagy rajta.
Az elfogadás azt jelenti: már nem a fájdalom irányít.
Vannak napok, amikor mosolyogsz.
Amikor rendesen eszel.
Amikor van kedved rendet rakni.
Amikor hirtelen megérzed:
„Élek.”
A gyász ekkor kezdi átformálni az identitásodat:
– ki vagy most?
– mit engedsz be?
– mit nem?
– ki lehetsz ebből az egészből?
Self coaching kérdés önmagadhoz:
„Ki akarok lenni mostantól, hogy másképp szeressek?
Öngyógyító folyamatok – „A fájdalmamat lassan átalakítom erővé”
A test, a lélek és az idegrendszer együtt gyógyul.
Újrakapcsolódsz önmagaddal.
Biztonságos kötődés alakul ki Benned… Önmagaddal.
Ráébredsz: nem attól vagy több, aki elment, hanem attól, aki maradt — te.
A veszteség nem büntetés.
A veszteség: katalizátor.
„A fájdalom repedésein szivárog vissza az erő. Ahol most a legjobban fáj, ott fogsz először gyógyulni.”
Új kapcsolódás önmagaddal – „Most kezet fogsz azzal az emberrel, aki lettél”
És eljön az a pont, amikor már nem csak gyógyulsz, hanem újra épülsz.
Felfedezed:
– a saját hangodat
– a saját szükségleteidet
– a saját vágyaidat
– az új határaidat
És lassan, nagyon lassan, kézen fogod azt az embert, aki a romok között is életben maradt.
Ő, te vagy
Itt még nem ér véget… most kezdődik el igazán a saját történeted
A második rész lezárása nem a vég. Ez még csak a közép.
A következő részben továbbmegyünk arra az útra, ahol már nem csak gyógyulsz, hanem új életet építesz.
„Hogyan kezdd újra a válás után – önbizalom, újrakapcsolódás, belső erő”
(3. részben erre is megtalálod a válasz – hamarosan itt blogcikkben megtalálod)
Lépj velem egy új, izgalmas útra önmagad felé! 
Üzenj nekem!
A szakmai segítő beszélgetések során felfedezed a MEGOLDÁST ami BENNED van, és válaszokat kapsz az elakadásaidra, problémáidra, és rávezetlek a célod felé vezető útra.