Mi tart össze minket, amikor minden széthullana?

– A szeretet és a hűtlenség a Nő és Férfi viszonyában –

Van egy pont, amikor minden, ami addig biztosnak tűnt, hirtelen idegen lesz. Egy tekintet, egy mondat, egy félresiklott éjszaka és a bizalom, amit két ember addig gondosan őrzött, megroppan.

De ott van egy kép, ami sok mindent elmond arról, hogyan élünk egymás mellett: egy férfi és egy nő táncolnak — a nő hátra hajlik, a férfi megtartja, miközben esernyőt tart kettejük fölé. Így van ez a szeretetben is: ketten mozdulnak együtt, néha eltávolodnak, néha újra egymásba kapaszkodnak. Közben valaki mindig vigyáz a másikra — vagy ők vigyáznak egymásra. Egy tánc, egy menedék, egy esernyő, ami megóv a világ esőjétől.

De mi történik, ha mégis repedés keletkezik? Amikor az esernyő kilyukad, amikor a kar, ami tartana, megremeg?

A hűtlenség nemcsak a testek titkát rontja meg — a lélek csendjébe mar bele…

Nőként sokan maradnak ilyenkor. Maradnak, mert a félelem nagyobb úr, mint a harag. Félelem a magánytól, a család széthullásától, attól, hogy a másik nélkül üresebb lesz a világ. Néha a félelem a szeretetbe kapaszkodik, mert hinni akarja: ami történt, csak egy kóborlás volt. Hogy ami van, több annál.

A férfi, aki félrelép, ritkán érti önmagát. Sokszor nem tervezett bűn ez — inkább egy rés, amin beszüremkedik valami új. Egy férfi gyakran csak eltéved: a hiúsága, az egója, az örökös bizonyításvágya vezeti el máshoz. De hazajön, mert a lelke tudja: ami odakint van, csak fény, ami gyorsan kihuny. Ami otthon várja, az a parázs — csendes, de meleg.

És mégis. Mi tartja össze őket?

Talán az, hogy a szeretet több, mint a hűség. Több, mint a test. Több, mint az elvárások. A szeretet néha megbocsát, de sosem felejt el. Mert ami igazán összeköt két embert, az nem az, hogy hibátlanok egymásnak, hanem hogy képesek maradni, hinni, javítani.

A nő, ha marad, néha hazudik magának. De sokszor pont azért marad, mert lát valamit, amit a világ nem ért. Látja azt a gyermeket a férfi szemében, aki csak fél — fél, hogy nem elég jó. A nő sokszor anya is, gyógyító is, szerető is egyben. Tudja, hogy a szeretet nem gyengeség, hanem erő.

A férfi, ha visszatér, újra tanulja önmagát. Megtanul bocsánatot kérni nem szavakkal, hanem tettekkel. Megérti, hogy a szeretet törékeny — nem jár alanyi jogon. Egy férfi, ha igazán szeret, egyszer csak felnő a felelősséghez.

És mégis. Minden reggel új döntés, új ígéret: veled maradok, mert így vagyok egész.
Mert a szeretet nem vak — látja a hibát, és mégis választja a másikat.

Van, hogy vége van. Mert ami eltört, nem rakható össze.

És van, hogy a repedések mentén új erő születik.
Mert akik igazán szeretnek, nem a fájdalmat tagadják le, hanem kézen fogva átmennek rajta.

A szeretet sosem egyszerű. Néha mocskos, néha fájdalmas, néha újra születik hamvakból. De mindig igaz.
És talán éppen ez tart össze minket, amikor minden más széthullana: az a halk, makacs hit, hogy van valami, ami mélyebb a sebzettségnél.

Egy mondat, amit csak ketten ismernek:  „Te vagy az otthonom.”

És talán most érdemes elgondolkodnod: mi az, ami még ma is összetart titeket?

Ha szeretnéd, én itt vagyok, hogy együtt keressük meg újra. 💛